​Nagyon fontos, hogy a Víz energiáját tudatosan támogassuk. A veséket leginkább a hideg, a kevés pihenés, a rendszertelen életmód és az elégtelen folyadékfogyasztás gyengíti.
Az egészséges Víz elem fenntartása érdekében támogatnunk kell a vese működését. Ezt úgy érhetjük el, ha lassítunk, sokat pihenünk, jól és az évszaknak megfelelően étkezünk, és meleg vizet (például gyógyteákat) iszunk.
A téli időszakban ezért fontos, hogy melegen tartsuk a deréktájékot, a talpakat és a nyakat, mert ez segíti a vesék egészségének megőrzését. Amikor melegséget viszel a vesékbe, az egész test kezd megnyugodni. A többi létfontosságú szerv (szív, tüdő, máj) és funkció (oxigenizáció, pulzus, vérkeringés, emésztés, immunműködés és nyirokrendszer) is támogatott, pihenést és ellazulást hozva a testnek, elmének és a szellemnek.
 
Álljunk meg és pihenjünk, amikor a testünknek szüksége van rá. A lassú lélegzetvétel és a hosszú, tartós kilégzés csökkenti a szívverésünket és a vérnyomásunkat, és összességében nyugodtabb fiziológiai állapotot támogat. A mély, lassú légzés csökkenti a stresszhormonok termelődését, mint a kortizol, aktiválja a paraszimpatikus idegrendszert, szabályozza az érzelmeket, csökkenti a szorongást, javítja a hangulatot.

​Koncentráljunk azokra az ételekre, amelyek a Víz elem tulajdonságaival rendelkeznek, hidratálnak és táplálnak. Fontos, hogy a téli időszakban főtt, meleg ételeket együnk, sok meleg levest, főzeléket. Fogyasszunk minél több a vesét és a húgyhólyagot erősítő ételt, pl. babot, borsót, hajdinát, árpát, kölest, zellert és céklát.
Kerüljük a szervezet elsavasodását, ezért amennyire tudjuk, csökkentsük a cukor, fehér liszt és a húsfélék túlzott fogyasztását. A fokhagymának, vöröshagymának és az almaecetnek is antibakteriális hatása van, így használjuk őket bátran főzéshez, ételeink ízesítéséhez, a fokhagymát és a vöröshagymát pedig mézzel keverve a megfázás tüneteinek enyhítésére, torokpanaszok kezelésére. A fűszerek közül a téli időszakban lehetőleg minden nap alkalmazzunk fahéjat, kakukkfüvet, gyömbért, melyekből pár csipetet a teánkba is tehetünk.
 
Igyunk meleg vizet, valamint gyógyteákat (csalán, zsurló, apróbojtorján). A meleg teák friss gyömbérrel, C-vitaminnal és citromlével segítenek immunitásunk támogatásában a szervezet savasságának és gyulladásának csökkentésével. Az áfonyalé kiváló a húgyúti fertőzéseknél, mert gátolja a baktériumok további elszaporodását

​Figyeljünk a szociálisan kapcsolatainkra, kerüljük a túlzott elszigetelődést. A társasági élet jót tesz a fizikai és mentális egészségnek, és segít megőrizni az energiát és a vitalitást, különösen idősebb korban.
Szánjunk időt a pihenésre és az energia helyreállítására, mivel ez támogatja a Kí-t és általánosan az immunrendszert. Ha eddig nem ez volt a jellemző, próbáljunk meg egy kicsit korábban lefeküdni, és lassítani napközben is, amikor csak tudunk, egyensúlyban tartani az aktív napi tevékenységeket és a kihívásokat a pihenéssel és a nyugalommal. A meditáció, a jóga, a naplóírás és a légzőgyakorlatok mind nagyszerű téli tevékenységek.
Télen is töltsünk sok időt a szabadban, a könnyű séták, kirándulások ilyenkor is igen fontosak. A tajcsi és a csikung gyakorlatok is az energia megőrzését és jó keringését szolgálják.
 
Végezzünk nyújtó gyakorlatokat, és rendszeresen járjunk shiatsu kezelésre! A shiatsu a specifikus, mély érintésekkel harmonizálja és támogatja az általános energiabázisodat, valamint kezeli a testedben lévő bizonyos elemek egyensúlyhiányát, amelyek fizikai és/vagy érzelmi szinten jelentkezhetnek. Valamint kiemelten támogatja a vese energiáját, ami viszont erősítheti az akaraterőt, az ambíciót, a lendületet és a motivációt.

​A tél a kínai orvoslásban a Víz elemhez tartozó évszak, a hűvösebb és sötétebb napok pihenésre és elmélkedésre hívnak bennünket. Ebben a leginkább Jin évszakban energetikai hajlam van a visszahúzódásra, mivel a Ki, az életenergia mélyebben áramlik bennünk.
A Víz elem fő szerve testünkben a vese és a húgyhólyag, ezek erősítése kap hangsúlyt ebben az időszakban. Minden, a szervezetben lejátszódó élettani folyamat alapja a vesékben raktározott esszencia. Ez az erő elsődleges, velünk született energiaforrásunk, életünk során folyamatosan használunk belőle, pótolni nem tudjuk, és ha elfogy, az egyben életünk végét is jelenti.
 
A veséket leginkább a hideg, a kevés pihenés, a rendszertelen életmód és az elégtelen folyadékfogyasztás gyengíti. A tél beköszöntével különösen figyelni kell a fej és lábak melegen tartására.

Nézzük, milyen tanácsokat adhatunk a Víz elemhez kapcsolódóan az egyensúly megtalálásához.
Lassíts és takarékoskodj az energiáddal!

​A víz bölcsessége az áramlás.  A víz könnyedén mozog, és pontosan felveszi annak a formáját, amiben benne van. A kiegyensúlyozott Víz elem biztosítja számunkra a képességet, hogy simán, bátorsággal és akaraterővel haladjunk az évszakok során. Az áramlás és a könnyedség érzésével hat ránk a célunkhoz vagy sorsunkhoz való igazodás.
A Víz elemhez kapcsolódó érzelem a félelem. Megfelelő mennyiségben a félelem elengedhetetlen a túléléshez, mert lehetővé teszi, hogy óvatosan és körültekintően navigáljunk a helyzetekben.  Ha a Víz elem nincs egyensúlyban, akkor túlzott félelmet, fóbiákat és bátortalanságot tapasztalhatunk - előre tekintünk, és elképzeljük az életben bekövetkező veszélyeket, és félünk a legrosszabbtól. 
A Víz energiája támogatja az életösztönt, az élni akarást, illetve segíti az akaratot minden más szinten is. Akinek harmonikus a Víz eleme, annak életét az aktivitás és a passzivitás kiegyenlítettsége jellemzi.

​Testünkben a Vizet a vese és a húgyhólyag képviseli.  Az évnek ebben az időszakában a túlhajszoltság és az alváshiány könnyen kimeríti a Víz elemet és különösen a veséket.
A kínai orvoslás elméletében a vesék azon esszencia raktárai, amely a genetikánkkal kapcsolatos, és szabályozza a növekedést, a szaporodást, valamint azt, hogy hogyan haladunk az élet ciklusain keresztül. Így befolyásolják csontjainkat, ízületeinket, fogainkat, füleinket, agyunkat és csontvelőnket is.
A vesék biztosítják az életenergiát és az akaraterőt, amely ahhoz szükséges, hogy legyőzzük az akadályokat, és előre meneküljünk, hogy elérjük életcéljainkat, és a legteljesebb mértékben kiteljesítsük a bennünk rejlő lehetőségeket.
Testünk jelzi, ha kimerítjük ezeket a tartalékokat, mert olyan tünetek jelentkeznek, mint a gyakori vizelési kényszer, a csökkent libidó, a kimerültség, vagy az ízületeinkben (különösen a térdben és a hát alsó részén) jelentkező fájdalmak. Nőknél a klimaxos tünetek, mint a hőhullámok, az éjszakai izzadás és a hüvelyszárazság is összefüggésbe hozhatók a vese szerv-meridián rendszer egyensúlyhiányával.

Az örökölt sors, vagy ahogy néha említik, az örökölt trauma, olyan hatásokat jelenthet a párkapcsolatra a jelenben, amelyek a múltban történt családi eseményekből, kirekesztésekből vagy bántalmazásokból erednek. Ezek az örökölt tapasztalatok lehetnek személyes traumák vagy akár generációkon átívelő szenvedések, amelyek befolyásolhatják az egyén és a párkapcsolata életét. ​

forrás: ​https://www.bozsargabriella.hu/gyaszolni-egy-munkahelyet/

Minden veszteség, amikor az életünk visszavonhatatlanul megváltozik, egy rutin eltűnik. Azt mindannyian tudjuk, hogy egy szeretett személy halálát el kell gyászolnunk, de tudjuk-e, hogy ugyanilyen feldolgozandó gyászt okoz egy állatunk halála, egy munkahely, pálya elhagyása, egy kapcsolat megszűnése, vagy akár a bizalom elvesztése valakiben? Amit ilyenkor elveszítünk: az önmagunkról alkotott kép egy része. Meg kell birkóznunk azzal, hogy kik vagyunk anélkül, akit vagy amit elveszítettünk? Milyen vagyok én enélkül? Milyen lesz a jövő enélkül?
Amikor egy munkahelytől búcsúzunk el, akár önszántunkból, akár nem, nem csak a munkánkat veszítjük el, hanem azokat az emberi kapcsolatokat is, amik a munkahelyhez kötődtek: munkatársak, ügyfelek, külső partnerek. MINDEN kapcsolatnak van érzelmi oldala – tehát ezt elveszíteni gyásszal jár. Akár jó, akár rossz volt ez a kapcsolat – ez utóbbit egyébként nehezebb elgyászolni. Elveszítjük a rutinokat – napi időbeosztást, szokásokat. ha pedig a munkánk fontos része az identitásunknak, akkor ez komoly megrendülést okozhat.

A gyász mindazon kavargó, ellentétes, időben hullámzó érzések összessége, amit veszteség után tapasztalunk. Ebben a szomorúságon kívül lehet öröm, megkönnyebbülés is. Minden gyász egyedi, mindenki másképpen gyászol.
Azt tanultuk meg, hogy mindent racionálisan kell megoldanunk – ez most nem működik. Azok a mondatok, amikkel mások – legjobb szándékkal – próbálnak segíteni, az eszünkre akarnak hatni. A gyászolók elmondják, hogy a szokásos mondatok egyáltalán nem segítettek nekik:

• Majd az idő megoldja!
• Foglald el magad!
• Ne szomorkodj!
• Légy erős!

… és a többi hasonló.
Amikor önként változtatunk, például visszavonulunk, nyugdíjba megyünk, mi magunk is azt gondolhatjuk, hogy az új elfoglaltságok, a lehetőségek tisztán jó élményeket hoznak. Környezetünk se értené, mit kell gyászolni egy munkahelyen? (Ezt hívják illegális gyásznak – amikor nem is szabad beszélni róla, mert annyira nem kapunk megértést…)
Készüljünk fel rá, hogy miközben készülünk a jövőre, az új életre, párhuzamosan fel kell dolgoznunk gyászunkat!

Első, és legfontosabb: ismerjük el, hogy fáj. Ne fojtsuk el az érzéseinket – legyen az öröm vagy bánat. Fogadjuk el, hogy hullámzik – egyik nap ilyen, másik nap olyan. Tudatosítsuk, hogy igen, elveszítettünk sok mindent. Vegyük számba a veszteségeinket, miközben ismerjük fel az új helyzet lehetőségeit. Alkalmazkodjunk az új helyzethez, kezdjünk el valamit csinálni, de ne tagadjuk le, hogy hiányoznak dolgok. Meséljünk történeteket, beszéljünk az elválásról – írjunk naplót, ha nincs megértő hallgatóságunk. Ne szépítsük a múltat, de ne is fessük teljesen feketére, csak azért, hogy “könnyebb” lesz elveszíteni. Nem lesz könnyebb. Alakítsunk ki magunknak egyedi gyász rituálét!
Akkor tudunk továbblépni, ha már azt tapasztaljuk, hogy örömmel tudunk gondolni a múltra, átvesszük az uralmat a történtek hatása fölött, amikor már természetesen tudunk beszélni a veszteségünkről.

Nem, nem tudunk annyira felkészülni, hogy ne fájjon. Akárhogy terveztük, akárhogy elrendeztünk mindent, tele vagyunk lendülettel, anélkül, hogy elgyászolnánk a régit, nem fog menni az új.
Amire tudunk készülni: tudatosan megyünk bele a helyzetbe, időt hagyunk magunknak gyászolni, találunk olyan embereket, akiknek anélkül tudunk mesélni a múltról, hogy meg akarnának vigasztalni, vagy bagatellizálni akarnák a veszteségünket. Gondolkodhatunk előre a búcsú-rituálén. Dolgozhatunk eddigi veszteségeink feldolgozásán. Ennyit tehetünk, de ez sokat számíthat!
(Veszteségek feldolgozásához módszer: “Gyógyulás a gyászból” c. könyv)

A múló időt szeretjük szakaszolni: könnyebb belátni egy-egy időtartamot, szeretjük előre látni, mi következik utána. Bár a változás folyamatos, sokszor észrevehetetlen, a szakaszoknak mégis van egy jellemző lefolyása, történései, megélése.
A visszavonulásnak is van egy 5 szakaszos modellje, nézzük meg, mi várható az idő előre haladtával.

​Egyénenként változó, hány évet töltünk azzal, hogy álmodozunk, tervezgetünk, hogyan fogjuk tölteni nyugdíjas éveinket. A karrier építéséről áthelyeződik a fókuszunk nyugdíjas korunk pénzügyi tervezésére. Néhányan talán “érzelmi tervezéssel” is foglalkozunk: azon gondolkodunk, hogyan töltsük meg értelemmel és örömökkel a nyugdíj utáni éveket, évtizedeket. Talán lépéseket is teszünk: életmódot, prioritásokat változtatunk, elhagyjuk a felesleges költéseket, kidobáljuk nem használt tárgyainkat, egyszerűsítjük az életünket.
Sokunk számára ez egy izgalmas, örömteli várakozás – de ahogy közeledik az időpont, kétségek merülhetnek fel, nyugtalanság vehet erőt rajtunk.

Eljön a nagy nap, egy új életszakasz kezdete. Kellemes izgalom, megkönnyebbülés, felszabadulás a napi munka stressze alól, az újdonság varázsa.
Mézeshetekhez hasonló az az időszak, ami egy-két évig tarthat. Felfrissítjük kapcsolatainkat családtagjainkkal, barátainkkal, végre van időnk a hobbinkra, utazásra, esetleg valami tervezett új vállalkozásba belekezdeni. Úgy érezzük magunkat, mint egy vakáción.
Vannak, akik már a nyugdíjazás másnapjától strukturált új életet kezdenek, tervezik a napjaikat, míg mások a pihenést választják.

​Amint a visszavonulás ujjongó szakasza lecseng, vége a mézesheteknek, némi kiábrándulást és illúzióvesztést érezhetünk. Egy csomó időt töltöttünk ábrándozással, pozitív várakozással, és úgy tűnik, kevesebb boldogságot élünk meg, mint amennyit vártunk. A nyugdíjas napok nem is annyira izgalmasak, valami hiányzik az életünkből.
Ez egy természetes megélés, amivel foglalkozni kell. Ha nem tesszük, ez a lelkiállapot csúszhat át időskori depresszióba.

Ez talán a legnehezebb szakasz: végére értünk a teendő-listánknak, valahogy elhomályosultak a célok, a napok értelme, és itt az idő értékelni nyugdíjas tapasztalatainkat.
Ez az a szakasz, ami erőfeszítést kíván, mert új identitásunkat kell felépíteni. Lezárni, elengedni “dolgozó énünket”, és egy integrált, bölcs, értelemteli életet élő új személyiséggé válni. Fontos, hogy találjunk valamit, ami értelmet ad a késői életéveinknek: legyen az önkénteskedés, tudásátadás, valami szenvedéllyel végzett tevékenység, vagy újabb örömforrások felfedezése.

Ez a szakasz 10-15 évvel a nyugdíjazás után kezdődik. Feldolgozzuk a tapasztalatainkat, és őszintén megbékélünk az életünkkel, annak minden – öregkorral járó – nyűgjével, problémájával együtt. Csökken a nyugtalanság, a depresszió, teljesnek érezzük az életünket, a mindennapokat, nyugodt örömöket élünk át. Fókuszunk gyakran az egészségünk és függetlenségünk megtartására irányul, egyszerűsítjük és pihentetővé tesszük az életmódunkat.


Nem mindenki éli át ilyen elkülöníthető szakaszokban az élet e fejezetét, különbözőek lehetnek az intenzitások is. De mint minden átmenet – a munkából való visszavonulás is -,  jelentős érzelmekkel, hangulati hullámzásokkal jár együtt, jó erre tudatosan készülni. Fontos teljességgel megélni az egyes szakaszokat, hogy tovább tudjuk lépni.

Amikor egy sikeres élsportoló visszavonul 30 éves korában, azt természetesnek tartjuk. Elfogadjuk, hogy ebben a műfajban a karrier vége fiatalon következik be. Nem várjuk el, hogy egy sportoló 50-60 éves korában ugyanolyan teljesítményt nyújtson.
Kutatások mutatják, hogy a kreatív szakmában a produktivitás csúcsa 30-40 éves kor között van, de a startup vállalkozók sikerei is korán jelentkeznek. Így a szakmai karrier vége is – bár ezt ők sokszor így is tervezik.
Akik fiatalon illetve 50 éves koruk előtt nagy szakmai sikereket értek el, később gyakran szenvednek, amikor úgy érzik, teljesítményük hanyatlani kezd. Úgy érzik, hogy a karrierjük vége egyben az életük végét is jelenti.
Ennek az oka, hogy rengeteg energiát fektettek abba, hogy a topon legyenek, fenntartsák a sikereiket, gyakorlatilag függővé váltak ettől. Ellentétben a sportolókkal, maguktól azt várják, hogy életük végéig ugyanolyan teljesítményre legyenek képesek. Sikereiket ráadásul legtöbbször a külső dolgok felhalmozásában látják: címek, rangok, pénz, hatalom…

Az, hogy ha a múlton töprengünk, önmagában még nem jelenti azt, hogy nem élünk a jelenben. Nem arról van szó, hogy az elkövetett hibákon rágódjunk, az el nem ért célokat listázzuk, vagy sajnáljuk magunkat, hogy bizonyos dolgokat már soha többé nem tehetünk meg.
A múltra való visszatekintés azt jelenti, hogy számba vesszük a lehetőségeket is, a nehézségeket is. A jót és és a rosszat is látjuk, de nem kapaszkodunk beléjük.
Emlékeink felidézése lehet az önkifejezés egyik formája is, főleg, ha művészileg megformálva papírra is vetjük. Sokaknak fontos, hogy kulturális gyökereik, az átélt történelem így megmaradhat az utókornak.
A fontos pillanatokra való emlékezés lehetővé teszi, hogy összekössük a pontokat: hogyan váltunk azzá, amik vagyunk. Minden változás közepette mi volt az az állandóság, folytonosság, amit az identitásunknak nevezhetünk. És mi lehet fontosabb annál, hogy idős korunkra tisztába jöjjünk magunkkal

Életünk jelentős pontjait valószínűleg könnyű lesz felidézni.
Eszünkbe fognak jutni az “elsők”: az első nap az iskolában vagy egy munkahelyen, az első utazás, az első találkozások később fontossá váló emberekkel.
Visszatekinthetünk az álmainkra: mi mindent szerettünk volna elérni? Mi valósult meg ezekből, legalább részben? Kirajzolódhat egy irány, ami megmutatja, hogy bár nem pontosan azt, akkor és úgy értük el, de mégis mi az, ami mindig fontos volt, mi az a téma, ami egész életünkben foglalkoztatott minket?
Jelentősek az utolsó alkalmak is. Amikor utoljára beszéltünk egy kedves ismerőssel, utoljára jártunk valami fontos helyen, utoljára csináltunk valamit. Érdemes visszaidézni a búcsúkat, veszteségeket is. Ezek is fontos pontokat rajzolnak ki az életút mentén.
Az “átmeneti” időszakok, krízisek felidézése révén utólag tudatosíthatják, miért voltak fontosak ezek az életszakaszok. Ezek azok az időszakok voltak, amikor a megbízhatóságot felváltották a bizonytalanságok, kétségek: valami nem volt a helyén, de még nem volt tiszta, mi is lenne jó ehelyett. Ilyenkor tele voltunk érzésekkel: elégedetlenséggel, haraggal, félelemmel, reménnyel. Már nem jó, ami van, de azt kívántuk, ne változzon semmi. Ezekre az időszakokra pontosan azért emlékezünk, mert az érzelmek dinamikája mély nyomokat hagyott. Ugyanakkor ez az érzékeny időszak lehetőség: alkalom arra, hogy változtassunk, új célokat tűzzünk ki, vagy másképpen kezdjünk el élni.

Az életre való visszatekintést terápiaként is használják. Idős emberek, akiket veszteség ért, valamivel a múltból nem tudnak megbékélni, valamit nem értenek, a terápia segítségével tovább tudnak lépni, jobb életminőséget tudnak kialakítani maguknak. Ez azért is fontos, mert a múltbeli emlékek, tapasztalatok tudat alatt befolyásolják az aktuális megéléseket.
A visszatekintésre több lehetőségünk van.
A legegyszerűbb, amikor egymásnak – a családban, barátokkal – mesélünk. Valamiről, ami most történik, eszünkbe jut egy emlék, és szívesen elmeséljük. Ilyenkor megérthetünk valamit a múltból, magunkról. Segítségül hívjuk a képzeletünket is, hiszen mesénket általában így kezdjük: “Képzeljétek el!”. Ez gyógyító hatású: erősíti a képzelőerőnket, élénkebbé válnak az emlékeink, ezáltal több lehetőséget tudunk elképzelni a jövőnkre gondolva.
Le is jegyezhetjük az emlékeinket. Fontos, hogy írás közben is érzelmekkel telítve átéljük a múltbeli eseményeket – ez is gyógyító hatású lehet. Nyugtalanító élmények leírásakor megbékélhetünk azokkal, újraértelmezhetjük a történteket, tanulhatunk magunkról. Érdekes, hogy mások visszaemlékezéseit olvasva is tapasztalhatunk ilyen hatást – talán ezért szeretünk önéletrajzokat olvasni. (Én legalábbis szeretek.)
Coaching beszélgetéseink során is használunk különböző technikákat a visszatekintésre, a folyamatosság érzékelésére: mi mindenen mentem keresztül, amíg ide jutottam, hogyan vezettem az életemet, milyen döntéseket hoztam bizonyos pontokon? Ez fontos felismerésekhez vezethet, segíti a jelen megértését.
A velünk történtek identitásunk fontos részét képezik, ezért érdemes időről-időre emlékezni, visszatekinteni, bármilyen formában.
Az írást inspirálta: Verena Cast: Ami igazán számít, az a megélt élet (Dialóg Campus kiadó, 2012.

Életünk során elkerülhetetlen a veszteség, valamilyen formában. Gondolok itt nem csak a halálesetre, mert lehet veszteségérzés egy válás, költözés, munkahely megszűnése valamilyen formában, vagy akár kisállat elvesztése. Ha esetleg veszteség ért, vagy korábbi dolgokat nem sikerült még elgyászolni, esetleg hosszabb ideje bele vagy ragadva egy érzésbe, segíthet ha beszélgetsz róla, ha meghallgatnak, végig tudod mondani és érezni bárhol is tartasz. Egy empatikus, hozzáértő szakember jelenléte segíthet túllendülni egy egy szakaszon és tovább gördíteni a folyamatot. Saját tapasztalatból tudom, hogy egy megtartó közösségnek mekkora ereje lehet, ahol egymást segítik a résztvevők, mint régen egy közösségben, megértik egymást, hiszen hasonló folyamatban vannak benne, és tudják egymást támogatni akár lelkileg, akár praktikus szempontból. Én abban tudok segíteni -akár egyéni vagy a csoportos foglalkozás keretében- hogy megteremtem azt a támogató, elfogadó közeget, ahol bátran kifejezheted és elmondhatod mi van benned. 
~Rigó Mona​