Hogyan válasszuk ki a nekünk megfelelő szolgáltatást.RR360: Te többféle támogatást ajánlasz a vendégeinknek. Írtunk róluk, de tulajdonképpen mi a hasonlóság, és mi a különbség közöttük? Hogyan válasszon, aki hozzád fordul?
BG: Talán egy példával tudom legjobban megvilágítani, mit tudnak, hogyan működnek az egyes módszerek. Mondjuk, van egy ember – legyen úgy 35 körül – akinek az a problémája, hogy a munkahelyén olyan pozícióba került, hogy több ember előtt kell prezentálnia rendszeresen, és ő ettől szorong, fél. Ez nem feltétlenül rontja le a teljesítményét, de ő szeretne ezektől a kellemetlen érzésektől megszabadulni, szeretne élvezettel előadni. Ha a Bach virágterápiában gondolkodunk, természetesen elsőként a félelem-szerekhez fordulunk. De a feltáró beszélgetés során előkerülhetnek más érzelmek is, amik tartósan benne vannak, talán valahogy össze is függenek ezzel a szorongással. Így speciális, csak neki szóló keveréket készítek neki, amit rendszeresen szedve megkönnyebbülhet, nyugodtabb lesz. Ha coaching folyamatba kezdünk, akkor beszélünk azokról a helyzetekről, a környezettől, mikor, hogyan zajlanak ezek az események. Hogyan készül fel, kiknek ad elő, és így tovább, rendszerben nézzük a dolgokat. Együtt kitaláljuk, milyen konkrét lépéseket tehet annak érdekében, hogy enyhüljön a szorongás, mondjuk, alkalmazzon relaxáló technikákat, vagy készüljön fel másképpen, vagy gyakorolja el a prezentációját barátok előtt, ilyesmi. Ezeket konkrétan csak a személy ismeretében tudjuk kitalálni, egységes recept nincs. Folyamatosan ellenőrizzük a változást, akár úgy is, hogy szándékosan keressen helyzeteket, amik „edzés”-ként segítenek. Ezt a folyamatot a coach irányítja, de a kliens felelőssége óriási: ha nem tesz lépéseket, nem lesz változás. Amikor a kliens mentálhigiénés segítséget kér, leginkább a megértés a cél: mi zajlik benne, milyen érzések, gondolatok kavarognak benne. Ahogy szavakba önti ezeket, tisztul, hogy tulajdonképpen mi is történik, amikor prezentálnia kell. Kiderülhetnek régebbi sérülések, szülői programozások, hogyan alakult ki ez a gátlás. Felszabadító az érzés, hogy nem KELL változnia, a mélyebb rétegek, okok megértése a cél. Lehet, hogy már az enyhíti a szorongását, hogy elmondhatja valakinek, mi játszódik le benne egy-egy ilyen „félelmetes” alkalommal. Valakinek, aki elfogadja őt így, ahogy van, nem vonja kétségbe az érzéseit, megértő és együttérző. Ez gyógyító – akkor is, ha ez nem terápia. Talán úgy tűnhet, hogy a Gyászfeldolgozás Módszer® olyankor jöhet szóba, amikor meghal egy szerettünk. Sokkal több olyan dolog történik velünk, ami miatt az életünk radikálisan megváltozik, és hullámzó, néha egymásnak ellentmondó érzelmeket élünk át. Ez a gyász. Az előzőekkel összekapcsolva: előfordulhat, hogy valaki például azzal keres fel, hogy elveszítette a munkahelyét, és coachingot szeretne azzal a céllal, hogy minél előbb új munkát találjon. De lehetséges, hogy annyira elakad, lebénul, hogy jobb, ha előbb feldolgozza az őt ért veszteséget, és csak azután lép tovább. RR360: Szóval a kliensnek kell eldöntenie, mit is akar tulajdonképpen? BG: Előfordulhat, igen, hogy valaki annyira tudatos, utánanéz a módszereknek, ez nagyon jó, hiszen saját életéért mindenkinek magának kell vállalnia a felelősséget. Ha gondolkodik ezen, és tudatosan választ, már egy lépést tett. De – a Bach virágterápiás konzultációt kivéve – mindegyik folyamat előtt van egy ismerkedő-feltáró beszélgetés, amikor megállapodhatunk abban, mire van szükség. Egyébként előfordul, hogy benne vagyunk egy folyamatban, és én ajánlom a másikat. A Bach virágterápia szelíd módszere például meg tudja támogatni a másik két folyamatot. Vagy előfordul, hogy mentálhigiénés segítő beszélgetések során eljut a kliens a megértésből a változtatás szándékáig, és ehhez coaching segítséget szeretne igénybe venni. RR360: Akkor van – vagy lehet - egy természetes sorrend is? BG: De jó, hogy ezt kérdezed, igen! Bach doktor célja a rendszerével az volt, hogy egy családanya is tudja használni, amikor észreveszi, hogy valamelyik családtagnak valami nehéz érzelem keseríti a napjait. Ez tulajdonképpen egy önismereti út: a beszélgetés során fel kell ismerni saját érzéseinket, meg kell nevezni, a kérdések alapján pontosítani. A cseppek szedése közben pedig megfigyelni azok változását. Gondold el, milyen fantasztikus lehetőség az érzelmi intelligencia fejlesztésére, ha például egy anya ezeket megbeszéli a gyerekével! Ez tehát lehetne egy alap is. Minél előbb helyrebillentjük az érzelmi egyensúlyukat, annál kevésbé alakul ki súlyosabb probléma, akár fizikai betegség is. Sokan egyébként használják konzultáció nélkül is, megtanulják. A gyászfeldolgozás akkor szükséges, ha valakinek nem csak futó, átmeneti érzelmi megbillenései vannak, hanem valamilyen veszteséget szenvedett, ami érzelmileg mélyen érinti, és szeretne felszabadulni a nehéz érzések alól. Sokszor ez abból látszik, hogy nem tud továbblépni, például nem talál új munkahelyet, nem érzi magát jól új lakásában, vagy nem tudja leállítani a veszteségével kapcsolatos gondolatait. Ilyenkor egyedül nem ez megy, egy másik, szakavatott ember támogatása szükséges. Egy másik út a mentálhigiénés beszélgetés: képzeld el, hogy van valaki, akinek mindig elmondhatod, ami a szívedet nyomja! És ő soha nem tereli magára a szót, nem ítélkezik, de még csak bújtatva, kérdésekkel sem, nem hibáztat. Szerintem mindenkinek kéne ebben rendszeresen részesülnie. Ez ugyanolyan, mint a testi higiéné: miért is tisztálkodunk, mosunk fogat, mossuk a ruháinkat, és így tovább? Hogy ne legyen nagyobb baj: fertőzés, betegségek. Na, ugyanígy kellene tisztán tartani a lelkünket, újra és újra kibeszélni azt, ami foglalkoztat. A coachinghoz már határozott cél és nagyobb tudatosság szükséges. És bátorság: elszánás kell ahhoz, hogy valaki – a félelmei ellenére – megváltoztassa a nézőpontját, hiedelmeit, szokásait, és ennek következtében a viselkedését. De szerencsére vannak ilyen tudatos és bátor emberek, akik képesek kitartóan dolgozni céljaikért. RR360: Akkor a vendégeidnek végig kell járni ezt az utat? BG: Dehogy, válassza azt, amire affinitást érez, ahogy érzi. Hiszek abban, hogy mindenki tudja, mire van szüksége, illetve mit bír el, éppen akkor. Egyébként a segítő személyisége átszínezi az előbb leírt módszereket. Én például elég „mentálosan”, személyközpontú attitűddel coacholok, Bach vagy mentálhigiénés konzultáció során is elhelyezek egy-egy „coachos” kérdést – mindig aszerint, hogy mit igényel és bír el akkor és ott a kliens. Egyedül a Gyászfeldolgozás Módszer® az, ami szigorúan betartandó lépésekből áll. Ebben áll a hatékonysága. A kliensek választását segíti az előzetes konzultáció, ami minden esetben ingyenes, és nem csak a megfelelő utat választjuk ki, hanem lehet nem-et mondani az együttműködésre. RR360: Köszi, remélem, segítettünk vendégeinknek is a választásban!
0 Comments
Leave a Reply. |
AuthorA Restore Revive Budapest csapat olyan szakemberekből áll akik nem csak a saját tudásukat fejlesztik nap mint nap, de nagy hangsúlyt fektetnek arra, hogy a különböző disziplínákat ötvözzék. Archives
January 2024
Categories
All
|