Az én történetem
1986-ban születtem Szegeden, majd Zala megyében nőttem fel. Érettségi után, szerettem volna mást csinálni, valami segítő tevékenységet. Az akkori lehetőségeim és adottságaimat tekintve úgy döntöttem, hogy gyógymasszőr leszek. 2009-ben végeztem és azonnal bele is vágtam a segítség nyújtás ezen formájába. Nagyon szerettem, amit csinálok és szűnni nem akaró lelkesedéssel végeztem a munkám. 2011-ben kipróbáltam magam egy folyami hajón is, ahol még több tapasztalatra, alázatra tettem szert. Másfél év után, hazajöttem és szerettem volna gyökeret ereszteni, hogy itthon alakítsak ki saját vendégkört. 9 évig folyamatosan jól működött miközben közben folyamatosan képeztem magam, hogy minél szélesebb körben tudjak segíteni. Rengeteg embert ismertem meg ez idő alatt és van, akikkel mai napig szoros kapcsolatot ápolok. Sokan jönnek magánéleti problémákkal, amiket szívesen osztanak meg velem. Többen jelezték vissza az évek alatt, hogy jó meglátásaim és megérzéseim vannak, és mennyit segítettem nekik, akár egy-egy mondattal, tanáccsal. Közben elvégeztem a Reiki I. II. képzést, hogy még többet tudjak adni és jobban kinyissam magam az emberek felé.
Ezt követően, 2017-ben elkezdtem magamon dolgozni önismereti szinten és így találkoztam a családállítással. Sok csoportos állításban vettem részt és azonnal beleszerettem. Elkezdtem a képzést, Dr. Agócs Gabriella és Farkas Zita vezetésével, majd 2021 januárjában sikeres vizsgát tettem. Ez a tapasztalás még inkább segített kiteljesedni, megerősíteni a küldetésemben, hogy még átfogóbban tudjak segíteni azoknak az embereknek, akik az önismeret és önfejlesztés útján járnak.
Ezzel egy időben találkoztam az Access Bars kezeléssel, ami szintén nagyon sokat segített nekem és 2021 februárban elvégeztem a Bars kezelés tanfolyamot. Nagyon jó kiegészítésnek bizonyult a családállítás mellé, most általában “utókezelésnek” használom.
Elkezdtem az egyéni családállítással foglalkozni, ahol észrevettem, hogy nagyon sokan jönnek veszteség témával, akár halálesetből vagy párkapcsolati szakításból fakadóan. Szerettem volna erre is megoldást kínálni, hogy még mélyebben tudjak a problémával foglalkozni. A Napfogyatkozás Egyesületnél találtam meg azt a képzést, ahol kiváló segítő szakemberekkel tanulhattam együtt. Így 2022 áprilisában elvégeztem egy Gyász-veszteség feldolgozás, csoportos képzést.
A tudásszomj folyamatosan dolgozik bennem és hiszek abban, hogy a megszerzett tudást összegyúrni, átdolgozni, magamévá tenni, az ami igazán én vagyok ebben a nagy halmazban. Célom, hogy a lehető legjobban tudjam kísérni azokat, akik engem választanak az önismeret útján.

Szolgáltatások:
Aztán valahogy “véletlen” megláttam Mona pár mondatos bemutatását arról, kinek szól a vele való közös munka és azonnal időpontot kértem. Mindenre nyitottan, kiváncsian, de persze izgatottan mentem el a megbeszélt találkozónkra, ahol egy csodás környezetben fogadott. Azonnal megnyugtatott a belőle áradó nyugalom és őszinte kisugárzás ami miatt könnyedén megnyíltam felé problémámmal a kis rituális megérkezés után. - Judit a családállításról |
Interjú Monával
Fogadjatok szeretettel egy rövid beszélgetést Monával arról, hogy mi is az amiért minden nap ezt az utat választja.
RR360: Mi az igazi "miérted" Mona? Mi mozgat meg minden nap? Miért lelkesít?
Mona: Hiszek abban, hogy az ember képes újra és újra felállni a nehézségekből, hogy mindig tanul valamit magáról és képes megújulni. Ezt a hitet szeretném újra visszaadni az embereknek, akik eltávolodtak önmaguktól vagy úgy érzik, nem a saját életüket élik.
RR360: Nem a saját életüket élik? A minden napokban hogy nyilvánulhat ez meg valakinél?
Mona: Például, amikor igen-t mondasz, de szíved mélyén azt mondtad volna, “köszi most nem” és közben vívódsz magadban, hogy nem azt tetted, amit igazán, őszintén szerettél volna. Sokszor félünk tőle, hogy mit gondol majd a másik, megsértődik, megbántjuk azzal, ha ki merjük mondani, amit igazán gondolunk vagy érzünk. Aztán előfordul, hogy tudatalatt magunkra veszünk terheket, megoldandó helyzeteket, amik valójában nem is a mi feladataink lennének...
RR360: Ezt úgy érzem saját tapasztalatból mondod...
Mona: Hát igen, én is nagyon sokáig ebben az állapotban voltam. Rengeteg próbálkozás, leginkább párkapcsolati kudarcok vezettek idáig. Folyton igen-t mondtam még akkor is, amikor tudtam, ez nem az én igazam, nem vagyok hű magamhoz és még csak határokat sem húzok meg magamnak. Amikor, már ott tartottam, hogy nem sikerül megtartanom a saját nehézségeimet, és belül a legszomorúbb embernek érezem magam a világon, rájöttem, hogy csak én tudok ezen változtatni méghozzá úgy, ha segítséget kérek egy szakembertől, aki többet tud mutatni magamról és “kijárom” az utam. Kerestem, kutattam, amíg meg nem találtam azt a módszert, amivel a legtöbbet tehetek önmagamért. Nekem a testtel való munka, testterápiás módszerek váltak be a leginkább. Mindig arról voltam híres, hogy be nem áll a szám, mégsem a beszéden keresztül sikerült csillapítanom a bennem dúló, kusza érzéseket.
RR360: Mi volt az a módszer, ami neked bevált?
Mona: Eljutottam a Családállításhoz, majd találkoztam a Bodywork terápiával is, ahol szintén nagyon nagy tudást és löketet kaptam. Fontos lett számomra a test és a lélek összerendezése. Megtanultam azt, hogy minden el van tárolva bennünk sejt szinten, és az érzelmek teljesen “kimozoghatóak”. Megélni azt a szabadságot például, hogy kiadhatom az évek alatt felhalmozódott dühömet, haragomat pl. úgy, hogy püfölök egy párnát, egy ítélkezésmentes, támogató, biztonságos környezetben elképesztően sokat mutatott és adott. Természetesen ezeknek voltak mély, fájdalmas pillanatai, időszakai, de ez mindig a fejlődésemhez és önismeretemhez járult hozzá.
RR360: Ez elég intenzívnek hangzik. Mi az, amitől a végén úgy érezted megérte végig menni?
Mona: Az önismeret sokszor fájdalmas és nem 2 perc. De ha kitartasz, akkor rengeteg csoda vár rád, amit magaddal kapcsolatban tapasztalhatsz és érezhetsz. Kijelölöd a határaidat és te mondod meg azt, ki lépheti át és mennyire engeded közel. Mondok még valamit! A határod mozgatható! Te jelölheted ki, kinek mennyi teret adsz magadból és az életedből, mindezt a legbátrabban kijelentve. Mert ha a helyeden vagy, akkor onnan tudsz a legőszintébben, önazonosan kommunikálni és ez mindent megváltoztat.
Hiszek abban, ha az ember elvesztette az erejét a hangját és helyét, akkor az visszaszerezhető. A hit az, amiben hiszek. Hiszem, hogy az emberekben ott van minden megoldás, hogy ha valaki igazán szeretné megtapasztalni, akkor képes átmenni a fájdalmas rétegeken, lemenni a tudattalanba, ahol a működéseink forrásai találhatók.
RR360: Kinek ajánlod ezt az utat? Mire számíthatnak veled?
Mona: Nekem fontos a hitelesség és az információ átadás és ez csak akkor lehetséges, ha a vezető megtapasztalta a saját bőrén és már "megtanulta". Ez persze, nem azt jelenti, hogy mindenkinek én fogok tudni segíteni közelebb kerülni önmagához. Én is kerestem, mielőtt megtaláltam az "igazit". Nem vagyunk egyformák. A lényeg, hogy ne add fel, ha nem ez a te utad csak keress, kutass, próbáld ki. Figyeld meg mit súg a megérzésed. Érzed-e a hívást, hogy ez most neked szól?
Ha igen, akkor gyere velem és azt megígérem, hogy szívből, őszintén foglak kísérni és segíteni, amíg együtt van dolgunk. A tőlem telhető legjobbat és legtöbbet adom majd neked ahhoz, hogy én is részes lehessek annak a csodának, ami benned van! Mert egy CSODA vagy ennek a világnak!