Az én történetem
Tanári végzettséggel, pénzintézeti területen indult a pályám, jópár évvel ezelőtt azonban egyéb készségeimet fejlesztve irányt váltottam. A masszázs világában alapozó ismereteimet 2008-ban egy svédmasszázs tanfolyamon szereztem, ahol az alapos, érdekes és többirányú oktatásnak köszönhetően kezdtem el érdeklődni a segítő szakma iránt.
Azonban az, hogy a megszerzett tudást hivatássá emeljem, még váratott magára, egészen addig, amíg egy aikido edzés után az egyik gyakorlótársam felajánlotta, hogy segít egy shiatsu kezeléssel az akkor már napok óta fájó derekamon. Így ismerkedtem meg ezzel a különleges kezeléssel, amiért azóta is hálás vagyok. Akkor rögtön úgy éreztem, ez az én utam, ezt megtanulni nekem egy kihagyhatatlan dolog, és persze átélni is szeretném még többször is. Így hát - eredetileg magyar szakos tanári diplomával, továbbá közel 20 évnyi bankszakmai múlttal a hátam mögött - belevágtam a tanulásba, és elvégeztem a Nemzetközi Shiatsu Iskola 600 órás, négy modulos képzését.
2019-ben tettem shiatsu-gyógyász vizsgát, ezzel párhuzamosan praktizálni kezdtem, melyet azóta is nagy örömmel, a tanulmányaimnak és érdeklődésemnek köszönhetően holisztikus szemlélettel végzek. Érdekelnek az újabb módszerek, ezért folyamatosan tanulok, és persze a praxisomban végzett kezelések eredményei és vendégeim visszajelzései mindig újabb inspirációt adnak, hogy keressem a módszereket, mi is lesz igazán hatásos a különböző problémák megoldásában.
Ennek köszönhetően jártasságot szereztem több területen, mint a svédmasszázs, reflexzónás talpmasszázs, lágy csontkovácsolás, thai masszázs, integrált bodywork. Tanulmányaimból minél többet igyekszem hasznosítani a gyakorlatban, beépíteni kezeléseimbe, hogy a szervezet öngyógyító folyamatát támogassam.
A shiatsu terápia testi, lelki, szellemi működésünk alaperejét, az életenergiát harmonizálja. Módszere az érintésen-nyomáson alapul. Testünk energiapályái, a meridiánok és az ezekhez kapcsolódó meridián pontok kezelésével célja megszüntetni a betegségek, fájdalmak kialakulásának okait. A shiatsut gyógyító érintésként is emlegetik, betegségmegelőző, stresszoldó hatása nagy segítséget jelent, ha folyamatosan fizikai és lelki megterhelés alatt vagyunk.
A kezeléseket kiegészíti előtte-utána egy rövid beszélgetés az aktuális állapotról, tapasztalatoktól. A kezelt partner támogatása a legfontosabb számomra, ezért adott esetben az igényekhez igazodva könnyen kivitelezhető do-in gyakorlatokat mutatok otthoni használatra, amelyekkel fokozható a shiatsu kezelések hatása.

Szolgáltatások:
|
Kapcsolat Hajnival:
|
A Shiatsu kezelésről:
A shiatsu egy egyedülálló testkezelési módszer, manuális terápia, amely Japánból származik. Mélyen ellazító hatású, serkenti és támogatja a test természetes gyógyító és kiegyensúlyozó képességét. A kezelés ruhában történik, egy kényelmes matracon, fő technikája az akupresszúrás nyomás a teljes testen, kiegészítve nyújtásokkal, ringatással, kimozgatással. A shiatsu kezelések szabályozó hatással vannak a vegetatív idegrendszerre, ezáltal javítják a szervek működését és oldják az izomfeszültséget. A kezelés holisztikus, több szinten hat - fizikai, mentális és érzelmi szinten. Mozgásszervi, belső szervi és pszichés panaszok csökkentésére egyaránt alkalmazható, az egyéni állapottól függően. A leghatásosabb eredmény terápiában, sorozatos kezelésekkel érhető el.
Mi az az Integrált bodywork?
Speciális fogásokból álló, egyénre szabott testkezelés, ruhában, tatamin történik. Ez a kezelés ötvözi a nyugati és az alternatív keleti gyógyászat testkezelési elemeit, merítve az oszteopátia, craniosacralis terápia, lágy csontkovácsolás, thai masszázs, shiatsu masszázs technikáiból. Az integrált megközelítéssel a testkezelés teljesebb lehet, holisztikus szemléletű. Egy konkrét probléma, pl. vállfájdalom kezelése történhet strukturális módon, vagy energetikai szempontból, távolabbi területen lévő pontok kezelésével. Mindig az aktuális állapothoz igazítva.
Tanulmányok, képzések:
1997 Felsőfokú bankszakmai oklevél (Nemzetközi Bankárképző Központ)
1998 Magyar szakos tanár és művelődésszervező menedzser (Juhász Gyula Tanárképző Főiskola, Szeged)
2008 Svédmasszázs (Gizella Oktatási Stúdió)
2015 Thai olajos masszázs (Manual-Land Masszázsoktató Centrum)
2019 Shiatsu-gyógyász oklevél (Nemzetközi Shiatsu Iskola, Budapest)
2019 A segítő kapcsolat rétegei a shiatsuban tanfolyam (Kiss-Shiatsu, Szeged)
2020 Reflexológiás talpmasszázs (MediCenter)
2020 Holistic Intuitív Pulsing – lágy csontkovácsolás (MediCenter)
2022 Tradicionális thai masszázs (Esse Központ)
2022 Integrált bodywork képzések (Magyar Shiatsu Alapítvány)
2023 Shiatsu tanártréning, alaptanfolyami oktató (Magyar Shiatsu Alapítvány)
2021-től Seiki shiatsu workshopok (Seiki Meridian Shiatsu International, Tzvika Calisar sensei)
2022-től Folyamatban lévő természetgyógyász tanulmányok (Alternatív mozgás- és masszázsterápia)