Az én történetem:

Dobák Eszter vagyok, Budapesten élek már több mint 15 éve. Turizmus-vendéglátás szakon végeztem közgazdászként, és az elmúlt 10+ évben a vállalati szférában dolgoztam. Irodavezetőként az iroda operatív irányítása mellett cégen belüli közösségépítő rendezvényeket szerveztem, majd később egy rendezvényszervező ügynökségnél dolgoztam, ahol nagyvállalati ügyfelek számára csapatépítőket, belső eseményeket és nagyobb rendezvényeket szerveztem. Célom mindig az volt, hogy közösségi élményeket teremtsek, és egyben 100%-ban megfeleljek az ügyfelek igényeinek. Azonban ez a tempó hosszú távon számomra túl gyorsnak bizonyult, ezért úgy döntöttem, hogy lassabb, nyugodtabb mindennapokat alakítok ki magamnak.
Időközben rájöttem, hogy szeretnék mélyebb kapcsolódást kialakítani az emberekkel, és ezáltal az egyének testi-lelki jóllétére fókuszálni. Elkezdtem részt venni wellbeing fesztiválok és örömteli, feltöltő rendezvények szervezésében, ahol a középpontban az önismeret, az öngondoskodás és a testi-lelki harmónia áll. Szociálisan érzékeny embernek tartom magam, és úgy érzem, jól rá tudok hangolódni egy közösség vagy egyén igényeire.
Ezek mellett több éve foglalkozom jógával, önismerettel, öngyógyító technikák alkalmazásával és különböző terápiák tanulmányozásával. Mindig is imádtam masszázsra járni, mert feltöltött, ellazított és könnyebbé tett – ez inspirált arra, hogy magam is masszőr legyek.
2019-ben elvégeztem egy Reiki tanfolyamot, hogy megtanuljam az energiáim áramlását megérezni, kiegyensúlyozni és harmonizálni, majd 2022-ben svédmasszőr képesítést szereztem. A masszázs egy olyan eszközzé vált számomra, amellyel csendes, nyugodt környezetben segíthetek másoknak – minden figyelmemet a vendégre irányítva, így magamat is a jelenben tartva.
Masszázsaim során ötvözöm a svédmasszázs klasszikus fogásait és a Reiki finom energiáit. 2024-ben további technikákat, például köpölyözést tanultam, hogy még személyre szabottabb és hatékonyabb kezeléseket nyújthassak. Számomra fontos, hogy vendégeim ne csak fizikailag, hanem lelkileg és mentálisan is feltöltődjenek. Hálás vagyok ezért a hivatásért, amelyben látom, hogy tudok segíteni másoknak – ez engem is minden alkalommal feltölt.
Hivatásom középpontjában az áll, hogy figyeljünk a testünk jelzéseire, és szánjunk időt önmagunkra – legyen szó masszázsról, vagy bármilyen élményről, amely hozzájárul a belső harmóniánkhoz. Örömmel tölt el, hogy ebben segíthetek másoknak, és szeretettel várlak, ha szükséged van egy kis feltöltődésre vagy kikapcsolódásra!

Szolgáltatások:
- svédmasszázs - frissítő, regeneráló, relaxáló masszázs Reikivel ötvözve
- svédmasszázs és köpölyözés
- nyak-váll és hát masszázs
- kobiko japán arcmasszázs
Tanulmányok, képesítések:
2025 - Kobido japán arcmasszázs tanfolyam (MediCenter Egészségközpont)
2024 - Svédmasszőr továbbképzés (Masszázs Oktatási Központ)
2024 - Ashtanga és Hatha jógaoktató alapképzés (India, Rishikesh) - 200 h
2023 - Pszichodráma önismereti tanfolyam - 150 h
2022 - Svédmasszőr alapképzés (Masszázs Oktatási Központ) - 50 h
2021 - Rendezvényszervező képzés (Werk Akadémia)
2019 - Reiki I. képzés
2012 - Közgazdász BA diploma - Turizmus vendéglátás szakirány