Mi az a Somatic Experiencing® és mire való?
A "Somatic Experiencing"-et nehéz lefordítani, mint sok olyan kifejezést, ami külföldön már elterjedtebb, de itthon még nem alakult ki a magyar szóhasználat.
"Somatic" azaz szomatikus, azaz testi. Ismerős lehet a pszichoszomatikus vagy a szomato-pszichológia, szomato-dráma is mint kifejezés. Itt egy szabadabb, lazább módszerről van szó, ami igazán a test felől közelíti meg az ember problémáit. "Experiencing" mint tapasztalás. Az "Experiencing" pedig arra utal, hogy itt nem csak a traumák oldásáról, feldolgozásáról lehet szó, hanem egy teljesen más megközelítés, viszonyulás önmagunkhoz, másokhoz és a világhoz, tapasztalati úton. Hiszen tudni valamit teljesen más, mint megtapasztalni.
"Somatic" azaz szomatikus, azaz testi. Ismerős lehet a pszichoszomatikus vagy a szomato-pszichológia, szomato-dráma is mint kifejezés. Itt egy szabadabb, lazább módszerről van szó, ami igazán a test felől közelíti meg az ember problémáit. "Experiencing" mint tapasztalás. Az "Experiencing" pedig arra utal, hogy itt nem csak a traumák oldásáról, feldolgozásáról lehet szó, hanem egy teljesen más megközelítés, viszonyulás önmagunkhoz, másokhoz és a világhoz, tapasztalati úton. Hiszen tudni valamit teljesen más, mint megtapasztalni.
A tudomány mögötte, hatásmechanizmus:
Peter Levine pszichológus és biofizikus alkotta meg a módszert és fejleszti, alkalmazza azóta is.
A módszer egyik neurológiai alappillére, az a tézis, hogy a trauma non-verbális és nem lineáris, nem egy kognitív folyamat, ebből következően nem is lehet hatékonyan kezelni kognitív módszerekkel. - "A trauma az agytörzsben lakik." és itt is kell kezelni, tehát a megfelelő agyi funkciók szintjén kell dolgozni. Emellett fontosak az egyéb agyi struktúrák, mint a Hypothalamus-Mellékvese tengely, illetve a pre-frontális kortex is, ezeket is használjuk a terápia során. Egyértelműen minél több struktúrát tudunk bevonni, minél nagyobb színesebb képet tudunk festeni, annál hatékonyabb a módszer. Peter Levine erre dolgozta ki a SIBAM rendszert: Sensation-Image-Behavior-Affect-Meaning (Érzet-Kép-Viselkedés/Mozdulat/Tartás-Érzelem-Jelentés). SIBAM alkalmazása során minél több réteget, minél több részletet, minél több érzékszervet, területet akarunk bevonni egy egy lépés során. Ez olyan mintha egy színezőt színeznénk, minél több színt használunk, annál élénkebb a kép, ez az előhívásban (state dependent memory) és a megoldásban is segítségünkre van.
A másik nagyon fontos alaptézis, hogy nem az a trauma, ami történt, hanem ami az egyénen belül történt ennek a hatására. Traumatizálódás akkor történik, amikor az esemény intenzitása meghaladja az egyén hatókörét, tehát nem tud rá megfelelő választ adni valamilyen okból. Ez mindenkinél egyéni, hogy mi a hatóköre és hogy tudja kezelni a helyzeteket, ezért lehet, hogy valakit a színpadra kiállás, egy kritika, vagy egyszerű pofon is traumatizál, másokat pedig látszólag egyben sétálnak ki egy háborúból vagy katasztrofális helyzetből. Emellett persze azért vannak helyzetek, amik jó eséllyel okoznak traumát, de semmiképpen sem csak ettől függ, hogy valaki érintett lesz-e biztosan vagy sem. Az egyéni hatókör rengeteg mindentől függ, akár aktuális lelki állapottól, előző traumatikus eseményektől, de azok feldolgozottságától is, az egyén szociális, kulturális hátterétől, a hatókörében való magabiztosságától (agency, capability) és még sok más tényezőtől.
A harmadik fontos alaptézis Stephen Porges PhD polivagális elmélete, ami a bolygóideg (Nervus Vagus) szerepét vizsgálja az emlősök szociális és stresszre adott válasz viselkedéseiben. A szimpatikus idegrendszer felelős az Üss vagy Fuss (Fight or Flight) válaszokért, ami a megküzdést vagy az elmenekülést teszi lehetővé a megfelelő helyzetben, ha ezek a válaszok valamiért nem kivitelezhetőek, akkor színpadra lép a paraszimpatikus rendszer Lefagyás (Dorsal Vagal Complex) vagy Behódolás (Ventral Vagal Complex) taktikával. Emellett a Ventral Vagal Complex - Ventrális Vagus felelős a Flow, Socialize, Connect, Play funkciókért is, ami azt jelenti, hogy ezt használjuk áramlásban, társakkal amikor biztonságban érezzük magunkat, kapcsolódásra és játékra. Ami érdekes, hogy ez a két rendszer nem vagy-vagy alapon működik, hanem vannak olyan helyzetek mikor átfedésben, vagy skálán mozognak egymáshoz képest, például a Behódolás (Fawn, Appease) keveréke a szimpatikus és paraszimpatikus (VVC) rendszernek, hiszen fenyegetve érezzük magunkat, nem elérhető sem a menekülés sem a megküzdés stratégiája, ekkor fordulhatunk a kapcsolati, szocializációs képességeinkhez, hogy így enyhítsük a feltételezett veszélyt. A Lefagyás pedig inkább a Dorzális Vagus és a szimpatikus rendszer keveréke, ami teljes kilépést, disszociációt, eltűnést, érzéketlenséget eredményez.
Peter Levine pszichológus és biofizikus alkotta meg a módszert és fejleszti, alkalmazza azóta is.
A módszer egyik neurológiai alappillére, az a tézis, hogy a trauma non-verbális és nem lineáris, nem egy kognitív folyamat, ebből következően nem is lehet hatékonyan kezelni kognitív módszerekkel. - "A trauma az agytörzsben lakik." és itt is kell kezelni, tehát a megfelelő agyi funkciók szintjén kell dolgozni. Emellett fontosak az egyéb agyi struktúrák, mint a Hypothalamus-Mellékvese tengely, illetve a pre-frontális kortex is, ezeket is használjuk a terápia során. Egyértelműen minél több struktúrát tudunk bevonni, minél nagyobb színesebb képet tudunk festeni, annál hatékonyabb a módszer. Peter Levine erre dolgozta ki a SIBAM rendszert: Sensation-Image-Behavior-Affect-Meaning (Érzet-Kép-Viselkedés/Mozdulat/Tartás-Érzelem-Jelentés). SIBAM alkalmazása során minél több réteget, minél több részletet, minél több érzékszervet, területet akarunk bevonni egy egy lépés során. Ez olyan mintha egy színezőt színeznénk, minél több színt használunk, annál élénkebb a kép, ez az előhívásban (state dependent memory) és a megoldásban is segítségünkre van.
A másik nagyon fontos alaptézis, hogy nem az a trauma, ami történt, hanem ami az egyénen belül történt ennek a hatására. Traumatizálódás akkor történik, amikor az esemény intenzitása meghaladja az egyén hatókörét, tehát nem tud rá megfelelő választ adni valamilyen okból. Ez mindenkinél egyéni, hogy mi a hatóköre és hogy tudja kezelni a helyzeteket, ezért lehet, hogy valakit a színpadra kiállás, egy kritika, vagy egyszerű pofon is traumatizál, másokat pedig látszólag egyben sétálnak ki egy háborúból vagy katasztrofális helyzetből. Emellett persze azért vannak helyzetek, amik jó eséllyel okoznak traumát, de semmiképpen sem csak ettől függ, hogy valaki érintett lesz-e biztosan vagy sem. Az egyéni hatókör rengeteg mindentől függ, akár aktuális lelki állapottól, előző traumatikus eseményektől, de azok feldolgozottságától is, az egyén szociális, kulturális hátterétől, a hatókörében való magabiztosságától (agency, capability) és még sok más tényezőtől.
A harmadik fontos alaptézis Stephen Porges PhD polivagális elmélete, ami a bolygóideg (Nervus Vagus) szerepét vizsgálja az emlősök szociális és stresszre adott válasz viselkedéseiben. A szimpatikus idegrendszer felelős az Üss vagy Fuss (Fight or Flight) válaszokért, ami a megküzdést vagy az elmenekülést teszi lehetővé a megfelelő helyzetben, ha ezek a válaszok valamiért nem kivitelezhetőek, akkor színpadra lép a paraszimpatikus rendszer Lefagyás (Dorsal Vagal Complex) vagy Behódolás (Ventral Vagal Complex) taktikával. Emellett a Ventral Vagal Complex - Ventrális Vagus felelős a Flow, Socialize, Connect, Play funkciókért is, ami azt jelenti, hogy ezt használjuk áramlásban, társakkal amikor biztonságban érezzük magunkat, kapcsolódásra és játékra. Ami érdekes, hogy ez a két rendszer nem vagy-vagy alapon működik, hanem vannak olyan helyzetek mikor átfedésben, vagy skálán mozognak egymáshoz képest, például a Behódolás (Fawn, Appease) keveréke a szimpatikus és paraszimpatikus (VVC) rendszernek, hiszen fenyegetve érezzük magunkat, nem elérhető sem a menekülés sem a megküzdés stratégiája, ekkor fordulhatunk a kapcsolati, szocializációs képességeinkhez, hogy így enyhítsük a feltételezett veszélyt. A Lefagyás pedig inkább a Dorzális Vagus és a szimpatikus rendszer keveréke, ami teljes kilépést, disszociációt, eltűnést, érzéketlenséget eredményez.